Sellők sziklája

Láttam ahogy felállt, majd nyújtózkodik, gondoltam megkönnyebbülve, hogy talán elmegy, de valaki hirtelen megkocogtatta a vállaimat, mire összerezzentem, de mire feleszmélhettem volna, már a helyén is volt.
-Haha, nagyon vicces.- feleltem neki szarkasztikusan ahogy tovább kémleltem őt, próbáltam magamban mérlegelni, hogy mit kéne tennem. Az okos dolog az lenne, ha ott hagynám és elmenekülnék, de mikor tettem én az okos dolgot? Mindig is túl kíváncsi természet voltam igazából, egyszer ez lesz a vesztem és a hatalmas szám. Pár perc gondolkodás után kimásztam a szikla mögül és a partig úsztam, ott megvártam, míg a farkam visszahúzódott, majd a sziklához és sétáltam és leültem mellé.
-Evangelina Stackhouse, de csak Lina.- fogadtam el a kezét egy halvány mosoly kíséretében, azért be kellett valljam magamnak izgalommal töltött el, még sosem találkoztam istennel, szóval érthető is szerintem. Közben néztem ahogy a kavicsokat a vízbe dobálja, nem tudtam, hogy mit kéne mondjak vagy tegyek éppen...
-Öhm, te mit keresel itt?- győzött újra a kíváncsiság bennem, ahogy a hajamból kicsavartam a vizet ami a hátamra tapadt.

Egy ideig élveztem magányom, s ekkor egy sellő illata, keringett körül. Mit ne mondjak. Régóta nem találkoztam eggyel. A szemem sarkából, néztem rá, egy ideig. Mivel ő is figyel, úgy fair, ha én is ezt teszem. Felálltam, nyújtóztam egyet, és hirtelen a nő, mögött jelentem meg. Finoman megkocogtattam a vállát, és visszaültem a sziklára, ahol nem rég voltam.

-Nem haraplak meg. Közelebb jöhetsz nyugodtan- Mondtam mosolyogva, és felé fordultam, majd intettem neki, hogy jöjjön csak. Nem lesz semmi baj. Ezután, megfogtam pár lapos követ, és elkezdtem a vízbe dobálni őket, hogy kacsázzanak. Sose fogom megérteni, miért kacsának hívják… De kit érdekel ez? Engem nem!

- Cornelius T. Gaenor, alias Adonisz- Mutatkoztam be mosolyogva, majd kezet nyújtottam. –És benned kit tisztelhetek?- Érdeklődtem, egy mosollyal. Csak, hogy tudjam ki az, akivel megismerkedek. Kedves tőlem nem? Erről, mondjuk le kellene szoknom…De mindek? Tök fölösleges! Úgy se menne. Rápillantottam az órámra, majd ismét az égre, s ezek után újdonsült barátomra.

Miután meguntam a város zajos forgatagát (utáltam is mindig, én igazából csak a vízben, vagy akörül éreztem jól magam), és plusz még tájékozódni is totál elfelejtettem, hát igen ez vagyok én. Így inkább vissza sétáltam kedvenc helyemhez, mindig is imádtam itt lógni, csöndes, senki sem tudd erről a helyről. Legalábbis az emberek nem, és eddig a sellők sem nagyon tévedtek ide, így tudok egy kicsit egyedül lenni, ha épp arra vágyok. És most kifejezetten arra vágytam. Ahogy kiértem a partra egy perc gondolkodás nélkül vetettem bele magam a hűvös és sós óceánba. Itt már jobban éreztem magam, csak úsztam és úsztam és úsztam. Közben a delfinekkel versenyeztem, mindig megnyugtattak, szerettem őket.
Ahogy kibuktam a vízből, hosszú, szőke hajam a hátamra tapadt, de félúton majdnem megálltam a levegőben, ugyan is egy férfi... nem is akármilyen férfi ücsörgött a sziklán. Éreztem, hogy nem közönséges férfi, nem halandó az fix, és nem sellő, mert akkor a vízben lenne, abban is biztos voltam, hogy nem is vámpír... csak egy valami lehet. Még sosem találkoztam istennel. Gyorsan az egyik kiugró szikla mögé bújtam és onnan kezdtem el kémlelni csöndesen.

Visszatérni Páriszba. Csodálatos, mit ne mondjak. Elkellett menni, arra a hülye cserediákos izére…. Mia megmondta, hogy hülyeség… Miért nem hittem neki? Mert én vagyok Adonisz….És az egóm az egeket veri! Lesétáltam a sellő sziklához, majd felültem az egyik kőre, kezemben egy könyvvel. Kinyitottam a közepénél. Már kívülről tudom. Rómeó és Júlia….Sokszor olvastam már…… Mindegy.

Becsuktam és a tengert kezdtem el nézni. Megfogtam egy lapos követ, és elkezdtem kacsázni. Szép ívesek, és mindegyik tízet ugrott. Elkezdtem megunni, majd hátra dőltem és néztem a sötét felhőket.

//Bocsi, miért ilyen kevés!!!//

- Euterpé, Erató és Kalliopé volt mikor eljöttem...de szerintem csak ők maradtak
Gondolkodom hangosan és belecsókolok a nyakába. A kérdésén meglepődtem...vagy talán nem is ez a legjobb szó. Inkább nem értettem

- Hogy érted...hogy "miközben dolgozom"?
Én? Dolgozni? Vagy talán a költészetekre érti? Nem tudom. Este van már én meg elfáradtam. Egész napos tánc és írás...majd a frászt hozza rám...
Miközben várok a válaszára ráfordulunk a belváros felé vezető útra

//Enyém sem hosszabb....sztem írhatsz már a házhoz//

Hálás voltam neki, amiért nem kötött bele választásomba
-Miért, ki van még nálad?
Kérdeztem szórakozottan, miközben az utat néztem, hogy el ne taknyoljak.
Van valami háziállata? Vagy esetleg...nem, ezt hagyjuk.
-Mit csinálsz, miközben "dolgozol"?

//Ez nagyon szánalmas, bocsánat!!!!!//

- Akkor az úti cél: Haza
Mosolygok rá majd gyengéden megcsókolom és úgy indulok meg lassan sétálva miközben az avar halkan surlódik a lábam alatt

- Sajnos nem leszünk egyedül, de szerintem így is elleszünk...vagyis...remélem
Teszem hozzá bizonytalanul. MI van ha unja a társaságom? H elege van belőlem? És én miért gondolkodok ilyenen? Hülyeség! Az ÉN társaságomat nem lehet unni

//Ne haragudj a késésért és a rövid reagért...iskola...:S//

Átkarolt, aminek örültem, a labilisságom érdekein kívül is.
-Nevezz gyáva kukacnak, de mára elegem van a kalandokból, ezért nem lehetne, hogy inkább hozzád menjünk, ahol nincsenek hálók, vagy kósza vízcseppek?
Kérdeztem a szájamat rágva. Ne értsen félre, nincs semmi hátsó szándékom, csak...
-De nem vagyok már fáradt, szóval beszélgethetünk, vagy bármi.
Vonom meg a vállam, tőlem akár filmezhetünk is, vagy valami...

Amint felállt gyengéden magamhoz ölelem a derekát és megigazítom a pulcsit. Az kell nekem még, hogy itt elvágódjon

- Nos a lehetőségek tárháza terül elénk. Ha éhes vagy étterem, ha fáradt haza, ha tanulni akarsz könyvtár...ha úszni akarnál - amit kétlek - maradhatunk...
Sorolom fel az eszembe jutó helyszíneket. Szívem szerint fognám és felvinném magammal, haza. Ott nem eshet baja, hiszen állandóan szemmel tarthatnám. De itt a Földön...az egész egy cseszett akna ami csak arra vár, hogy valaki rátenyereljen és lerobbantsa...hm...mondjuk a karját...vagy akár az egész életét

Elnevettem magam azon, amit mondott. Testvér viszály. De jól hangzik, szinte irigylem őt. Nem sokára visszakaptam lábaimat, aminek külön nagyon örültem, és most már szerintem fel is tudok állni, ha nagyon akarok. És én nagyon akarok.
-Most...azt hiszem, jó.
Mondom, majd lassan felülök. Színes pöttyök, de frankó, ezt pont nem akarom, de hamarosan elmúlik. Andy segítségével talpra kászálódom, jó, hogy fog, különben tuti elterülnék megint.
-Na, hova szeretnél menni?
Kérdezem, miközben azon jár az agyam, hogy mikor múlik el az enyhe szédülés.

- Artemiszttel tartottunk "hogyan menjünk egymás idegeire?" napot. Igazából én szekáltam őt
Nevetek fel majd simogatom az arcát csöndesen. Másodpercek kérdése és elvesztem...ha meggondoltam volna magam, és nem jövök ide elvesztem...ha később érek oda elvesztem...túl nagy a kockázat...azt hiszem ez volt az egyik indokom amiért nem akartam soha szerelembe esni
- Szólj ha elég erősnek érzed magad, hogy felállj
Hajolok le hozzá és megcsókolom az ajkait közben a karját simogatom

Válaszára mosolyom szélesebb lett. Mindenre...hm...nem hinném, hogy alaki is ennyire odafigyelt volna rám. Segített visszafeküdni, így nem vágtam be a fejem. Szépen lassan, fokozatosan jobban lettem, de még kell egy kis idő. Megropogtatta ujjait, erre legyűrtem egy grimaszt. Utálom ezt a hangot.
-Igen...azt hiszem, az...biztonságosabb lenne.
Nevetek fel halkan, majd az rcát nézem.
-És veled mi történt? Keresteek, de nem találtalak.
Csak hoy okot adjak a kérdésemnek. Egyáltalán nem vádolom, vagy féltékeny vagyok, tényleg nem, csak érdekel.

/Ez se lett sokkal hosszabb../

- Mindenre emlékszek
Mosolygok rá aggódva majd óvatosan alá nyúlok és visszafektetem. Egy kicsit abbahagyom a szárítást és figyelem. Gyönyörű, lebilincselő s őszinte

- Majd másoltatok a házhoz kulcsot, hogy ilyen esetbe mehess oda, rendben?
Roppantom ki az ujjaimat majd folytatom a szárítási hadműveletet

//Ne haragudj, hogy ilyen rövid//

Amikor azt mondta, én is teljesen elvörösödtem, elmosolyodtam. Tessék, megmenti az életem és még hiányoztam is neki. Az hogy lehet? Annyian veszik körül, lehetetlen, hogy hiányoztam neki. De azért nagyon jólesett. Kiszedte arcomból a hajam, gy már teljesen láttam szép arcát. Ölébe fektette fejem, így azért máris kényelmesebb, jobb érzés. Elkezdte felitatni rólam a vizet, így máris több esélyem volt a száradásra. Jó volt, hogy betakart az egyik ruhadarabbal, mert őszintén szólva fáztam.
-De, csak George nem tudott új szobát szerezni nekem, a régi meg tiszta víz volt. Nem tudtam igazán hova menni, így maradt a víz.
Mentegettem magam, mert téyleg ez történt, nem tehettem mást. George a barátnőjével lakik, Armandot nem nagyon ismerem, bár megbízom benne, de azért....vannak fenntartásaim. Andreas meg, nehéz megtalálni, tudom, mert már kerestem. Hallgattam a dalt.
-Emlékszel rá...
Jegyeztem meg halkan, de mosoyogva. Minden erőmet összegyűjtva felemelkedtem és megcsókoltam, óvatosan beletúrtam a hajába, de annyira fáradt voltam, hogy visszaestem, hogy ne verjem be nagyon a fejem belekapaszkodtam kezébe.

- Te is...
Suttogom halkan és kisöpröm az arcából a vizes haját. Egy pillanatig felállok majd a ledobott cuccainkhoz lépek és odahozok mindent majd visszaülök és az ölembe fektetem a fejét. Lassan és módszeresen elkezdem a pólómmal felitatni róla a vizet de előtte betakartam a pulcsimmal.

- Nem mondták el neked, hogy nem szabad ilyenkor egyedül fürdőzni, hableány?!
Próbálom elviccelni a helyzetet de érzem, hogy remeg a kezem. Franc, már megint kötődök valakihez. És ezt utálom, mert elgyengülök...pont mint most...
Lehajolva megcsókolom gyengéden az ajkait majd folytatom a "szárítási" hadműveletet...persze könnyebb lenne ha uralnám a vizet de így csak egy dolog maradt...a szavalás vagy az ének...
"- Az aki voltam,
egy fényképről néz vissza rám
És nem hasonlít már,
múlt és jelen
Valami elmúlt, lassan felnőttem én,
Mégis úgy vigyázol rám
Mint amikor még..."
Kezdek bele halkan. Persze egyszerre több száz dal jutott eszembe...de erről tudom biztosra, hogy szereti

Igyekeztem nem visszaesni a sötétségbe, de nem igazán tudok mit tenni, nem kapok levegőt, a tüdőm tele van vízzel. Valaki pumpálni kezdett, éreztem ahogy a víz mozog bennem, egyre kijjebb jön, hamarosan már a torkomban van, majd...hörögve térek teljesen magamhoz, kiöklendezek egy nagy adag vizet, szerencsére nem a megmentőmet találom képbe vele. A további öklendezésből kijön a többi víz is. Visszahanyatlottam a földre, az erőlködéstől könnybe lábadt a szemem. Nagyon kimerültem, de még fel tudnék állni, meg ilyenek, csak kéne hozzá egy óra legalább. Keresni kezdtem, ki húzott ki, majd tekintetem megállapodott Andreason. Andreas! Halvány, kicsit elgyötört mosoly terül szét arcomon.
-Hiányoztál.
Mondom neki halkan, de remélem, meghallja. Ebben az egy szóban benne volt a sok köszönöm, imádat, és a hangsúlya miatt a szeretet is.

- Nem - nem és nem
Mondom és emellett díszeset is szitkozódok. De miért is idegeskedek? Egy isten megold bármit...főleg ha nem vesztené el a fejét, ugye bár...
Első ötlet ami eszembe jut(sok amcsi TV) a szájon át való lélegeztetés miközben a kezemet a mellkasa föl teszem és úgy próbálom meggyógyítani.
Miért van ez?! Beleszeretek egy vámpírba Aphrodité ellene lesz, beleszeretek egy sellőbe és a hülye halászok elveszik...mit vétettem, pont én?!

Nem, nem szabad elájulnom, de adjon valaki levegőt! Nem, ilyenkor nincs itt senki, a hajón meg biztos alszanak. Szuper, de már késő. A tompa sötétség puha volt. Vajon milyen az alvilágban? Biztos nem valami kellemes, de még nem vagyok ott, csak elájultam, remélem, valaki, bárki, itt van és kiszabadít. Hallok valahonnan, nagyon távolról egy csobbanást, majd valami meleget testemen, az meg mi? Remélem, nem emberek, bár már tök mindegy, asszem. Valaki egyre kijjebb ráncigálja a testemet, de ki a fene az? Remélem, Apollón. Halvány remény, de minden reményem benne van. Bárcsak ő lenne! Minden esetre, már nincs rajtam háló, és ez jó! De hogy fogok magamhoz térni? Nem világos teljesen. Most csípjek magamba? De az az álomnál megy, nem most. Minden igyekezetemnek hála sikerül kinyitnom a szemem, de minden homályos, ha valaki beszél is, csak tompa mormogást hallok, mintha egy átlátszó fal mögött lennék.

Éjfél van. Reményeim szerint Sophia itt lesz. Hiszen miért is neveztük volna el ezt a helyen Sellők Sziklájának ha nem is használják? Semmiért. Eszembe jut az egyik nem rég összehozott opera zenéje és elmosolyodok.
Körbepillantok de nincs semmi a szárazföldön így hát ledobom a ruháimat egy szikla mögé kivéve az alsómat majd megpillantom a hableánykám pulcsiját. Ha itt van neki a vízben kell lennie. Akkor irány úszni!
Kisétálok a száraz rész legmagasabb pontjára majd lendülnék egy fejessel mikor a hold rávilágít...azt hiszem a fájdalom közepette tudatosul bennem, hogy szerelmes vagyok...

Azonnal lendülök a vízbe és hangos csobbanással el is tűnök. Lemerülve a víz alá keresem a gondot. Egy rohadt háló! Idegesen kezdem rángatni, semmi. Akkor itt az ideje a másiknak. Hatalmas fény villan a vízben majd elszakad a háló. Idegesen felbukkanok a vízben és elkezdek kifelé úszni az élettelen testtel közben imádkozok - de kinek is? - hogy ne legyen késő.

Sóhajtva vettem le a cipőmet naplementekor, majd elrejtettem a sziklák közt, biztos helyre. A pulcsimtól is ugyanígy megváltam, majd körülnéztem, nem láttam sehol senkit. Befutottam a vízbe, majd fejes, elmerültem a kékségben. Jólesett, végre, újra ebben a számomra kedves folyadékban. Össze-vissza úszkáltam. Eljött az éjfél, ki akartam menni a vízből, fáztam, már kellemetlen volt. El is kezdtem úszni a part felé, ám belementem valamibe. Nem láttam, mi az a fekete vízben, ám ahogy fogdostam....egy háló! Ne, ne már! Más felé próbálkoztam, de csak belegabalyodtam. Pedig tudom, hogy tilos ilyen későn a vízben úszkálni, de nem hittem, hogy...mikor bejöttem még nem volt itt hajó, hálóval! Rám feszült ez a vacak, én meg annyira megijedtem, hogy még a képességemet se tudtam használni. Hiszen mire? Nem látom, csak érzem, ahogy csapdába ejt, nem enged el. Tellt az idő, elmúlt negyed óra, már csak öt percnyi levegőm van, segítsen már valaki, egyedül tuti nem jutok ki, meg fogok fulladni! Eltelt még öt perc, már nagyon kótyagos voltam, öt perc után már határozottan fulladoztam, ujjaim, melyek eddig rángatták a hálót most már elernyedtek. Még egy utolsó próba...de nem, nem tudok felúszni, nem enged. Szépen lassan elhomályosult a látásom, tudatom feladta a küzdelmet és inkább úgy döntött, ájulással segít rajtam, úgy mégiscsak kellemesebb megfulladni. Minden elsötétült, mindenemet ernyedten tartotta a háló, majd teljes off.

Elnevettem magam Forest Gump-on. ja, nagy arc, tetszett a futása, tényleg....aranyos volt. Kérdésén elgondolkodtam.
-Húzós kérdés, de legyen, ha van hozzám türelmed.
1) Robert Downey Jr.
2) Johnny Depp
3) Jake Gyllenhaal
4) Ben Stiller
5) Leonardo DiCaprio
6) Aston Kutcher
7) Brad Pitt
Jamie Campell Bower
9) Tom Cruise
10) Jim Carrey
Válaszoltam, miközben örömmel konstatáltam, hogy elértük a mozit. Szinte bemenekültem a melegébe.

//Folytatás a moziban //

- Nem muszáj...- ellentkeztem és gyorsan követtem.
- Ha szereplőre gondolsz, akkor Forest Gump, és természetesen John Keating.- válaszoltam vállat vonva.
Forest Gump az egyik kedvenc filmem és a szereplő is valami nagyon nagy arc. Aztán John Keating, az magáért beszél...
- Ki a Top 10-es lista többi szereplője?- Vajon kik lehetnek még azon a listán? Jonny Depp boztos, és Robert Downey Jr. is, hiszen az előbb mondta. Vagy nem?

-Nem, visszaadom, ahogy sikerült kiszednem belőle a sarat.
Ígértem meg, majd elmosolyodtam.
-legyen Bérgyilkosék. Benne van Ashton Kutcher, és nálam benne van a top 10-ben, bár elég hátul, de előrébb mint Harry Potter.
Vigyorogtam, majd elkezdtem Párizs felé húzni, azt terveztem, hogy bemegyünk az első moziba, még mielőtt kockásra fagynék.
-Ki a kedvenc film béli alakod?
Kérdeztem őt tovább, miközben zsebre vágtam a kezem, azt néztem meg, csak tapintással, mennyi pénz van nálam. Folytattam a játékot, mert tetszik, és érdekel Armand.

- Te döntesz.- mosolyodtam el.
Nekem édes mindegy, hogy mit nézünk meg. Csak ne az Alkonyat borzalom valami újabb félresikerült hibrid változatát nézzük meg. Ennél bármi jobb. Bármi...szó szerint.
- Ha akarod a tiéd is lehet. Bár nem hiszem, hogy sok hasznád veszed.- pillantottam rá elgondolkodva.
Már tiszta sár az egész. Ha fázik, ez pulszba még nem is tesz jót neki. TÉnyleg el kéne mennünk egy moziba, vagy valahová, ahol jó meleg van. Az a fene jó szívem... nagy nehezen feltápászkodtam, és a kezét megfogva felsegítettem őt is. Kíváncsian vártam, hogy hová akar menni, mert részemről teljesen mindegy, mindent ráhagyok.

Örültem, hogy van kedve hozzá, tényleg.
-Hát...válassz, esetleg Bérgyilkosék, vagy Közösségi háló....ugyanígy Harry Potter 7...
Ajánlottam fel neki, majd idegesen töröltem le egy vízcseppet arcomról. Azonnal visszaváltoztam. Végre! A ruháim is ugyanabban a pillanatban visszajöttek.
-Melyik moziba szeretnél menni?
Kérdeztem, majd feltápászkodtam.
-Még egy kicsit megtarthatom a pulcsidat?
Kérdeztem, mert igenis fáztam, még így is

Na végre egy normális reakció. Semmi magasröptű szónoklat, semmi felesleges szentbeszéd a hülyeségemmel kapcsolatban.
- Persze.
Bólintottam és elgondolkodva néztem a pikkelyes bőrét. Nagy macera lehet így élni. Egy csepp víz és máris uszonnyal nyomulsz akár egy zsúfolt utca közepén is. Ezzel nem lehet valamit csinálni? Mondjuk kontrolálni valahogy?
- Mit néznél meg?

-Kocsmában????????
Meresztettem rá a szemem, majd vállat vontam.
-Szíved joga, én meg nem ítéllek el érte. Azt csinálsz, amit szeretnél, legjobban élvezel.
Mosolyogtam rá, mert ez tényleg így van. Milyen jogon kritizálom én őt le?
-Tél!
Vágtam rá gyorsan.
-Nincs kedved elmenni valami moziba, ahogy lábra tudok állni? Rég voltam, és nagyon érdekel a dolog, de egyedül nem szeretnék.
Kérdezem, de nehogy félreértse, véletlenül sem randi, vagy ilyesmi, csak tényleg szeretnék elmenni.

Ha hangosan kimondtam volna a tippemet... Az lett volna a nagy pofára esés.
- Sok van...igazából... szeretek olvasni, és filmeket nézni...
Rásandítottam. Végülis már egyre ritkábban élek ezzel a hobbival, de még mindig többször, mint egy átlag ember, vagy mint ami egészséges volna.
-... és időm nagy részét kocsmákban töltöm.- fejeztem be a gondolatot. Na erre mit fog mondani? Remélem nem valami erkölcs építő, tanulságos mesét...akkor vízbe folytom magam.
- Kedvenc évszak?

Grimaszoltam egyet.
-Pedig annyira reménykedtem.
Vigyorogtam, kérdésén elgondolkodtam.
-Hát...farkasok, oroszlánok, leopárdok, tigrisek, párducok.
Sorolom ami eszembe jut. Annyira gyönyörűek, tényleg szeretem őket, eléggé.
- kedvenc szabadidő tevékenységed?
Kérdeztem, majd megnéztem, még nyirkos vagyok. Amúgy is szeretném folytatni ezt a beszélgetést.

- Na vajon...- dörmögtem magam elé.
Gondoltam, hogy csak szórakozásból játsza a sértődöttet, de kicsit kétségbe ejtő a világ mai állása. Minden második könyv vámpíros.
Mennyivel jobb volt, amikor Drakula és a Hitchcook szinten találkoztak velünk...most meg a romantikus vámpírok korszakát éljük.
- Nem.- nevettem fel én is.
- Szürkés zöld.- válaszoltam és a következő kérdésen elgondolkodtam.
- Kedvenc állat?- ha tippelnék, akkor valamilyen halat mondanék, talán a delfin? Bár az nagyon sablonos lenne.

Válaszán szétnevettem magam. Ezt de tudtam, hiába, a vámpírok nem szeretik az Alkonyatot. Vádlón néztem rá.
-Na de miért nem?! Edwardot hogy lehet nem szeretni?
Kérdeztem megjátszott sértődötten, majd elnevettem magam. Nem szeretem az Alkonyatot.
-Hát Róma, vagy Nápoly, esetleg Siena vagy Milánó.
Mosolyogtam rá, bár ez mind olasz város. Imádom Olaszországot.
-Mi a kedvenc színed?
Kérdezem, bár felötlik bennem a válasz; vérpiros. Ezen megint elnevetem magam.
-Csak nem a vérpiros?
Kérdezek rá még mindig mosolyogva.

- Több is van...elsőnek talán az Alkonyatot mondanám, rögtön őt követi a King Kong...
Válaszoltam mosolyogva. Nincs túl sok logika az első filmben, a másodikban meg szó szerint bealudtam. Az is igaz, hogy szinte zsigerből taszítom az összes óriás majdmo filmet, mert vagy hány feldolgozást látam már...mindegyik borzalom volt.
- Kedvenc város?

//nem baj az enyém sem hosszabb //

Elmosolyodott, látom, nehogy azt higgye, nem! Hallgattam az idézete, majd elnevettem magam.
-Robert Downey Jr, Johnny Depp. Ő főleg az Alice Csodaországban és a kalózos filmekben, meg a Charlie és a Csokigyárban. Imádom a csokit!
Grimaszoltam, majd elvigyorodtam.
-Melyik a legutáltabb filmed?
Kérdeztem nevetve, mert ha Alkonyatot mond halálra fogom nevetni magam, ez csak az előszele.
//bocs,h ilyen rövidke! //

Ne nevessek? olyan borzalmas lenne? Talán valamelyik alkonyat film lenne?
- Nem fogok.- ígértem meg, de a válaszán azért elmosolyodtam.
Ezekből csak a Terhes társaságot, és a Másnaposokat láttam. Az Eredetnél megelégedtem a kritika elolvasásával, a Teljes Napfogyatkozás meg megvan valahol a szekrényben...majd előkerítem, és megnézem.
- "Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon."- idéztem faarccal, majd elnevettem magam. Imádom ezt a filmet, és a könyvet is. De elég tragikus befejezése volt... és meglepő.
- Kedvenc színész?

Válaszán elmosolyodtam. nem rossz...nem rossz...
A kérdésén viszont nagyon el kellett gondolkodnom.
-Hát...jó, de ne nevess ki!
Figyelmeztettem vigyorogva, majd beadtam neki a dolgot.
-Van két olyan, amit a nevetés miatt nézek meg; Másnaposok, és a Terhes társaság, de tán még az Ilyen a formám is itt van, van a másik csoport, amit nem tudok megfogalmazni, ott az Eredet, és van a Teljes Napfogyatkozás, csak mert a kedvenc költőmről szól.
Fejtettem ki.
-Mi a kedvenc filmes idézeted?
Kérdeztem vissza, tetszik ez a játék.

Apollón? A művészetek istenével furcsa párost alkothatnak, de szívük joga, én nem szólok bele. Egyrészt feleslegesen tenném, másrész nincs is közöm hozzá.
- Guns n Roses- Sweet child o mine.- vigyrodotam el.
Ha valami, hát ez nem nagyon illik hozzám, de azért szeretem ezt a számot, főleg a gitár szólót. - Vagy a Vámpírok báljából a Confessions of a Vampire. tettem hozzá valami klasszikust is. Már amennyire ez annak nevezhető.
- Mi a kedvenc filmed?

Válaszán elhúztam a szám.
-Hát...nem, nem volt, egészen....múlthétig, mikor belebotlottam Apollónba, kicsit elbeszélgettünk....azt hiszem, de nem biztos, hogy most már van pasim, de mondom, nem biztos. Csak olyan furcsa. Már régen élek, és ez az első...
Mondtam mosolyogva, majd örömmel konstatáltam, hogy már kezdek száradni!
-Mi a kedvenc dalod?
Kérdeztem, vártam válaszát.

Msolyogva megsimogattam a hátát. Örült a válaszomnak, akkor hát örülök én is. De miért is nyugtatta meg ennyire? Talán rossz emlékek.
- NIncs.- válaszoltam tömören, de a mosoly egy rövid pillanatra megfagyott az arcomon. De már túltettem magam rajta nem? De. Akkor meg?
- És neked?- pillantottam rá. Muszáj igent mondania, mert olyan egyszerűen nincs, hogy egy ilyen csinos és megnyerő lány egyedül legyen. Talán van valahol egy habfiú... hehe. Ez vicces, és már ezekre a gondolatokra is örülök, hogy vámpír vagyok.

Válasza megnyugtatott,jobb kedvre derített. Fél karral átöleltem, a másik kellett az elesés ellen. Szóval csak az a vámpír volt ilyen fura. Kérdésén elgondolkodtam.
-Nem emlékszem a szüleimre, a gyerekkoromra, semmilyen családtagra, így, ha voltak is, nem tudok róluk.
Adtam meg a választ mosolyogva, majd a következő kérdésen gondolkodtam.
-Van barátnőd? Nem kell rá válaszolnod.
tettem hozzá, mert ilyet nem illik kérdezni, csak kíváncsi vagyok.

A kérdése meglepett.
-Nem, és már megbocsáss, nem is hiszem, hogy kéne.- aztán leesett, hogy talán a mostani alakjára célzott ezzel a kérdéssel.-Ez neked természetes alakod, mint nekem, ha éhes vagyok, és használom a képességemet.- A fekete szem és a hatalmas szemfogak sosem segítettek az ismerkedésben, de én egy vámpír vagyok, nem várhatom el az meberektől, hogy elfogadjanak. És őszintén nem is akarom.
- Én jövök. - Nem is tudom mit kérdezzek. Olyan sok minden lenne.- Vannak testvéreid?-pillantottam rá végül. Elsőre ennyi elég is. Nincs túl sok fantázia benne, de engem sosem ez jellemzett.